Mert Jóanya belátja hibáit és súlyos tévedéseit, amelyek abból indulnak, hogy ki kell rángatni a gyereket a húsleves-babgulyás-rántott-hús-brassói-kelt tészta-csirkepörkölt bűvös hatszögéből, azután meg leshet, amikor szemrehányják neki a "gasztrocsodákat". Így azután Jóanya magába néz, és utolsó őszi, váratlanul láblógatós vasárnap délutánján a kertbe való építkező jellegű kibámulás helyett süt egy egyszerű moszkauert. Mivel ez a friss dió megtörésével kezdődik - amely egyébként az egyetlen munkafázis,ahol igénybe lehet venni némi segítséget, különben elfogyna a sütimassza meg az étcsoki-bevonat fele - alig két óra alatt megvan vagy száz süti, de ez a szám ne tévesszen meg senkit, mert ezek bizony vékonykák-laposak - ahogy kell -, 4-5 darab egymás után a legkisebbeknek is lecsúszik rögtön.
Az egyszerű moszkauer egyébként számomra sokáig cukrászati rejtélyt képezett, el nem tudtam képzelni, miféle titkos recept alapján készítik az aranyárban mért lapocskákat. Azután egyszer véletlenül továbblapoztam a horvátilonában, és akkor gyanússá vált a Moszkvai sütemény álnéven szereplő teasüti. Azóta minden karácsonyra sütök egy hatalmas adagot, de most, hogy szánom-bánom bűneimet, ami mákos sütemények meg zöldséges rizsköret formájában csúcsosodott ki (még jó hogy az ebadta kölyköknek azért a szűzérmék valahogy csak lecsúszik) muszáj volt sütnöm műsoron kívül, főleg hogy a moszkauer olyan egyszerű.
A karácsony-feeling is megjött hozzá alig pár napon belül, helyes kis hózápor formájában.
Hozzávalók:
15 dkg darált dió
15 dkg porcukor
1 dl tejszín
7 dkg vaj
7 dkg narancshéj nagyon apróra vágva vagy reszelve
2 dkg liszt (egy nagy púpozott evőkenál)
kevés rum
A darált diót összekevertem a puha vajjal és az összes többi hozzávalóval, kivéve a lisztet, és egy lábasban forrásig, kevergetve összefőztem. A tűzről levettem és alaposan elkevertem benne a lisztet.( A narancshéj mennyiségéhez nagyon vékonyan hámozva és tényleg vékonyra felvágva kb. 2 nagy narancs szükséges, reszelve pedig inkább három. Ha nem vagyunk biztosak a dolgunkban, akkor inkább a reszelés, mert rágós, nagy narancsdarabkákkal nem igazán élvezhető a süti.)
Sütőpapírral bélelt tepsibe egymástól legalább 2-3 cm távolságra teáskanálnyi masszát raktam, és azután egy másik teáskanál rumba mártogatott hátával meglapogattam kicsit ( kb. fél centi vastag és másfél cm átmérőjű lesz így), és amelyiket kellett, kerekre is igazítottam.
175 fokos sütőben kb. 5 perc alatt sülnek meg a sütik, eleinte ijesztő, ahogy szétfolynak és picit fortyognak, de azután ez megáll, és amikor épp barnulni kell a szélük, lehet kivenni őket.
A tepsin hagytam kihűlni őket, ekkor még úgyis szilárdulnak kicsit, közben meg már sülhetett a váltás tepsi. Ezt kivajaztam-liszteztem inkább, emiatt a moszkauerek kicsit szilárdabb lábakon álltak.
Amikor mind készen lett, olvasztott étcsokival kentem be az aljukat.
Horváth Ilona recept.
Hú, ez szuper, azt hiszem nálunk karácsonyi favorit lesz. Gondolom mandulából is működik.
VálaszTörlésSzia! Olyan ici-pici adagnak tűnik. Tényleg 100 db lesz ebből a mennyiségből? Azért kérdem, mert akkor nem kezdem el szorozni. :-)
VálaszTörlésKöszi: Edit
Ági, igen, a z ilona is írja hogy dió vagy mandula. Csak a mandulával szerintem nem eléggé karakteres az íze, elnyomja a narancs.
VálaszTörlésEdit, ebből tényleg lett pontosan 106:)- négy tepsi. Ha egy teáskanálnyi egy sütimassza, akkor kb. ez az irányadó szám. Ha nagyobb mennyiséget adagolsz ki, nagyon nagy lapos sütijeid lesznek. Ezek kb 4-5 centis csinoskák lettek.
Piszke, ha saját gyártású narancslekvárt tennék bele, abból kb. mennyi kellene? A lekvárom darabos, szóval felaprítanám benne a héjdarabokat, meg a cukor mennyiségét is csökkenteni kellene. Gondolom. PMB Szilvi
VálaszTörlésHát, igazából ez egy kicsit ugrás a sötétbe...csak ha kipróbálod, fogod megtudni hogy működik-e. Nem tudom... mert a lekvárnak van egy plusz folyadéktartalma a megolvadt cukorhoz képest...persze attól is függ mennyire sűrűre főzted. Maga a felfőzött massza normál esetben olyan gyenge pudingsűrűségű: a tepsin nem folyik szét, csak amikor beteszem a sütőbe. Azaz szerintem nem dkg-ra, hanem sűrűségre kellene kalkulálni a helyettesítést!
VálaszTörlésEzer éve nem sütöttem, de hamarosan fogok. Majd' harminc éve kaptam egy kolléganőmtől a receptet, tényleg eteti magát. Én ledarálom a narancsok héját, nekem ízlik a darabossága. A tésztát valóban állagra lehet kikeverni, én sűrűbbre szoktam és haraphatóbb, ducibb és puhább korongokat sütök. Köszi az emlékeztetőt.
VálaszTörlésTegnap talaltam, most koszonom:) de meg kell mondjam, roppant VESZELYES!!:)) mar az osszefozes utan tul finom:)) csak fogy es fogy. Kevergetni is ugy kell, hogy minel tobb maradjon a kanalon:)) arrol nem is beszelve, h amikor rumos kanallal simogatjuk!:)) aztan amikor kiveszem a sutobol es megfoghatova hul, na akkor is minosegellenorizni kell. 54 dbra kerult csoki a vegen:)) mondom, veszelyes...:D
VálaszTörlésbevallom, én másfél adaggal szoktam indulni karácsonykor a sütésnek, biztos, ami biztos :)
VálaszTörlésEgyből dupla adaggal indítottam és nem bántam meg! Szuper a recept köszi!Kandírozott narancs darabkákat tettem bele, még azt ami tavalyról megmaradt ! :)
VálaszTörlésSzuper recept, én először Szoky
VálaszTörléskonyhájában, a Youtube-on találkoztam vele! Köszi
A bolti narancshéj kockákat késes aprítóban fogom megdarálni /ha nincs más, csak szeletelt sajtom, azzal is így járok el/, most én ezt megsütöm!
VálaszTörlés